
015 | Nyílt kapcsolat a gyakorlatban 2.

Minket is meglepett, mekkora érdeklődéssel fogadtátok a nyílt párkapcsolatról szóló első részt – megjelenését követően 5 napon belül a leghallgatottabb epizóddá vált az addig közreadottak sorában! Minket ez is megerősített abban, hogy van egy aktív érdeklődés a szexualitás szabadabb megélése és a nem monogám párkapcsolatok működése iránt – még akkor is, ha a legtöbben nem is követnék ezt az életmódot a gyakorlatban.
A mostani epizódban folytatjuk beszélgetésünket Orkkal és Bettivel – már az első rész végén is láttuk, hogy rengeteg téma maradt, amiről érdemes beszélnünk: ezúttal is megannyi jó gondolat, tanács, tapasztalat hangzott el, amelyekért rendkívül hálásak vagyunk nekik. A megmaradt témák mellett pedig végigvettük az előző adás óta kapott hallgatói kérdéseket is, többek között a családi fogadtatásra, a gyermekvállalásra, a swinger kultúrára és szexklubokra, illetve a visszautasításra, nemet mondásra vonatkozóan.
Bettiék az első olyan pár, akik az adásban az előbbiek mellett egy aktuális, egymás között még fel nem oldott problémát is megosztottak velünk. Ez egy ritka bátor lépés, és kevés annál tanulságosabb dolog van, mint bepillantást nyerni egy ilyen, nyitott konfliktusos helyzetbe – reméljük, Neked is ad majd értéket a beszélgetés, kedves Hallgatónk!
Hallgatóinktól kapott kérdések, amelyekre válaszokat kerestünk:
- Hogyan fogadja a család, hogy nyílt kapcsolatban éltek, volt-e ebből konfliktus?
- Kalandoztok-e együtt? Mit gondoltok a swinger kultúráról?
- Hogyan utasít vissza valakit Betti?
- Hogyan kommunikáljátok új partner felé, hogy nyitott kapcsolatban vagytok?
- Mit javasolnátok annak, aki most akar kapcsolatot kinyitni, hogyan érdemes hozzáállni a nyitáshoz?
- „Fejlettebbnek” vagy „magasabb szintűnek” tekinthető-e a nyílt kapcsolat a monogámhoz képest?
- A gyermekvállalás hogyan befolyásolja a nyílt kapcsolatokat, működnek-e gyerekek születése után is?
További témáink, amelyekről beszélgettünk:
- Milyen hiedelmek, társadalmi ítéletek övezik napjainkban a nyílt kapcsolat jelenségét?
- Hogyan jelenik meg a féltékenység a nyílt kapcsolatban és mit jelenthet valójában ez az érzelem?
- Mi történik, ha egy nyitott és egy monogám kapcsolatban megjelenik a szexuális elhidegülés?
- Milyenek a nyílt kapcsolatok egyes közösségi terei, például a swinger klubok, szexklubok?
- Mi jellemző napjainkban a visszautasítás kezelésére, miért rendkívül fontos a visszajelzés ilyenkor?
Őket láttuk vendégül: Jankovics Péter „Ork” beceneve még gladiátor éveiből ragadt rá és maradt meg egyetemi önkéntes körökben is – „civilben” viszont legalább ennyire izgalmas utat járt be: ortopéd-traumatológus sebészből képezte át magát vezető szoftverfejlesztővé. Felesége, Gulya Betti szintén az orvosi egyetemen kezdett, végül azonban UX dizájnerként találta meg saját útját – párként pedig Berlinben találtak otthonra, talán nem véletlenül: kevés ennél színesebb, elfogadóbb és pezsgőbb város található ma Európában a szexuálisan nyitott emberek számára.
Elhangzott hivatkozások és javasolt források:
- (HU) A múlt adásban csak angolul hivatkozott Ethical Slut című könyv magyarul: Szexbolondok illemtana
- (EN) Az említett Kinsey (2004) című film, amely Alfred Kinsey amerikai biológus, zoológus és szexológus 1940-es években kezdődő, szexualitás terén végzett munkásságát mutatja be.
- (EN) A másik említett sorozat a Masters of Sex, amely Dr. William Masters és Virginia Johnson 1960-as évektől folytatott munkásságáról szól, elsősorban az emberi orgazmus és egyéb szexológiai kutatások terén.
- (EN) Az Orkék által említett, fétisek (továbbá bdsm és kinky szex) körül szerveződő közösség oldala: https://fetlife.com/
Kíváncsiak vagyunk Rád! Kérdéssel, véleménnyel keress minket:
- Instagramon: @egyutthatopodcast
- Facebookon: facebook.com/egyutthatopodcast
- E-mailen: hello [kukac] egyutthatopodcast.hu
- …és köszönjük, ha megosztod ezt az epizódot ismerőseiddel! 🙂